Valkó Eszter 44 évesen, öt évnyi sikertelen próbálkozás után szül gyereket most tavasszal. Várhatóan Hollandiában szül majd, ugyanis férje munkája miatt már 2018 áprilisa óta ott élnek. A Bestnek beszélt arról, milyen hosszú út vezetett odáig, hogy gyereke legyen.
"Ha igazán őszinte akarok lenni, az első ijedtséget nem is a félelem okozta, hanem talán inkább az egóm. Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy természetes úton nem eshetek teherbe. (…) végül be kellett látnom, hogy nincs más megoldás" – mondta Eszter.
Először inszeminációval próbálkoztak, azt követte a lombikprogram, ami sokáig annyira reménytelennek tűnt, hogy egy ponton még azt is mondta férjének, keressen egy másik párt, akitől gyereke születhet.
"Harmincévesen azt mondtam, ha 40-ig nem szülök, utána már nem is akarok. Aztán megismertem Petit, és kiderült, hogy a családalapítás az esetünkben nem egyszerű. Kitoltam a határt 45 éves koromig, és szerencsére teherbe is estem. Arra a lombikra úgy indultam el, hogy az lesz az utolsó".
És tényleg az lett: mert már a hetedik hónapban van. Egy kisfiút várnak.
Hozzászólások