Nagyon fájdalmas lesz leszállni az ágyról
A császár után két hétig még brutális fájdalmakat fogsz átélni minden alkalommal, mikor felülni, netán felállni próbálnál. Míg a kórházban szerencsére (jó esetben) csak egy gombot kell megnyomnod, amivel megemelheted az ágy támláját, sőt segítségedre vannak az ágy kapaszkodói és a csecsemős nővérkék is, addig otthon már nem élvezheted ezt a kényelmet.
Próbálj mindig először az oldaladra fordulni párnák segítségével, vagy kérd meg a párod, hogy segítsen kikelni az ágyból.
A wc-re menés sajnos nehézséget okoz
A pisilés égni és/vagy csípni fog, de az is lehet, hogy a kapott katéter miatt sosem fogod úgy érezni, hogy teljesen sikerült kiürítened a húgyhólyagod. "Ezek mindegyike teljesen normális tünet. Szerencsére néhány napon belül rendeződik a helyze.
A terhességi hormonok lelassítják az emésztés folyamatát, ami közvetlenül szülés után nem múlik el. Erre még rátesz egy lapáttal a császár után kapott fájdalomcsillapító mellékhatása, ami szintén okozhat székrekedést. Mivel járkálni nem igen tudsz, ami beindíthatná az emésztést, próbálkozz magas rosttartalmú ételek fogyasztásával (szilva, sárgabarack, szőlő, lenmag) és igyál minél többet.
Dagadt lesz a lábad, így egy mérettel nagyobb cipőre lesz szükséged egy ideig
Akár természetes úton, akár császármetszéssel hoztad világra a gyermeked, egy darabig még teljesen normális, ha fel vagy vizesedve. A várandósság alatt a vér volumene körülbelül 50%-kal nő. Emiatt és a szülés alatt kapott intravénás folyadékok miatt, a vizesedés nem javul még egy ideig. A legjobb, ha minél előbb megpróbálsz felállni és sétálgatni egy kicsit (erre amúgy is kötelezni fognak a trombózisveszély miatt), de a citromos víz kortyolgatása is sokat segíthet, hogy a felesleges folyadék minél előbb távozzon a szervezetedből.
Ne számíts zavartalan alvásra
Császár után a nővérkéknek 3-4 óránként ellenőrizniük kell a vérnyomásod és a hőmérsékleted, valószínűleg a teljes kórházi tartózkodásod alatt. Mindemellett ott van a kis újszülötted is, aki néhány hétig még jó eséllyel nem fog tudni különbséget tenni nappal és éjszaka között, úgyhogy sok alvásra egyhuzamban nem igen számíthatsz még egy darabig.
A császáros sebed duzzadt és érzékeny lehet akár évekig is szülés után
A császármetszés egy igen komoly hasi műtét. Ilyenkor nemcsak a bőrt, de az idegeket is átvágják. A seb gyógyulása nagyjából félév, a heg körüli idegek regenerálódása azonban akár egy évig is eltarthat. Néha előfordul, hogy a heg egyenetlenül gyógyul, így az egyik oldalon duzzadtabb és érzékenyebb is lehet a seb. Évek alatt sokat fog halványulni, ám sajnos előfordulhat, hogy teljesen nem tűnik el.
8 hét szigorú pihenés
Amíg a seb teljesen be nem gyógyul, kerülnöd kell a nyújtózkodást, hajolgatást, elfordulást, rázkódást, és a babádnál nehezebb dolgok emelgetését és tologatását. Az első két hétben felejtsd el a mosott ruhák cipelését, a porszívózást, a kutyasétáltatást és a mosogatógép kipakolását is. A házimunkát nyugodtan hagyd meg a család többi tagjának. Te a gyerekre és magadra figyelj.
Mondj le az autóvezetésről az első két hétben
- de legalábbis addig, amíg nyögés nélkül képes leszel rátaposni a fékpedálra és jobbra-balra fordulni. Az első időkben gyakran még utasként is kényelmetlenül érzed majd magad, nemhogy sofőrként.

Címkék:
Hozzászólások